Tuning : Hamann Ferrari F430 Spider |
Hamann Ferrari F430 Spider
Kovács Tibor 2007.06.05. 22:42
A Hamann klasszikus eszközöket vetett be, azaz aerodinamikailag felspécizte a kasztnit, belepiszkált a motorba, a megnövelt teljesítményhez igazította a féket és a futóművet, majd mintegy föltéve a pontot az i-re, gyönyörű és hatalmas könnyűfém felnikkel látta el az olasz gépet. Elmondható, hogy az utólag felszerelt kiegészítők egyike sem töri meg a bázisjármű formai egyensúlyát, a tervezők eltekintettek a drasztikus dolgoktól, így a Spider - akárcsak a Black Miracle - előnyére változott. A gyári kivitelhez képest két részlet emelkedik ki a módosítások sokaságából, egyrészt a hátsó légterelő megjelenése, másrészt az összes Ferrari embléma és felirat eltűnése - a profi műhelyeknél ez utóbbi bevett szokás.
A 4,3 literes V8-as motor új vezérlőszoftvert és saját fejlesztésű sportkipufogó rendszert kapott, ezzel a 490 lóerős teljesítmény 538 lóerőre ugrott. Bár menetteljesítményeket nem közöl a Hamann, biztosra vehető, hogy néhány tizeddel javult a gyorsulás, és borítékolható a magasabb végsebesség is. A fentebb említett felnik kétféle mintázattal, 20 colos méretben állnak rendelkezésre: sportos Y-küllős, illetve elegáns, 18 küllős darabokra szerelhetők fel a Hankook gumiabroncsok.
Az utastér fényűzéséről a Hamann Ferrari vásárló maga dönt, ezért a cég nem is nyúlt hozzá a bemutató autóhoz, igaz, az F430 alaphelyzetben sem igényel feltéten beavatkozást.
|