Cadillac STS 2008
Kovács Tibor 2007.05.13. 23:41
Jim Taylor, a Cadillac vezetője szerint az új STS minden tekintetben felülmúlja elődjét, és korszerű technológiával keresi a vevőket.
Az új generáció a New York Auto Show keretében debütált, és ellentétben az amerikai V8-as őrülettel, ezúttal egy V6-os motoron volt a hangsúly. Kezdjük azonban a karosszériával, amely csak apró részleteiben mutat újat, mégis frissebb hatást kelt. A frontrész kialakítása megjeleníti a klasszikus Cadillac márkajegyeket, a szögletességen kívül azonban az Escalade által kijelölt nyomvonalon halad a design, amely picit a közutakra csempészi a Sixteen koncepció hangulatát. A V-alakú hűtőrács a ködlámpák vonalában, alul is folytatódik, a lámpák azonban nemcsak látványra különlegesek. A dupla projektoros, darabonként 70 milliméteres lencsével szerelt High Intensity Discharge fényszórók távolsági állásból automatikusan tompított üzemmódra kapcsolnak, ha szembejövő autót érzékelnek. Említést érdemel még a kilincsek új kialakítása, a 3 colos alumíniumvégződésű kipufogó, a teljesen fényezett lökhárító, továbbá a polírozott, 14 küllős könnyűfém felni, amely 18 colos méretben kerül az STS alá.
Az utastérben különleges faburkolatok (Sapele Pommele, például hangszerekhez használják), valamint alumínium elemek alkotják a dekorációt, a műanyagok puhák, az üléseket és az ajtókat finom bőr borítja, de a kialakítás ennek ellenére azonnal felismerhetően Cadillac. A fontosabb tartozékok közül érdemes kiemelni a fűthető kormánykereket, míg a szélvédőre vetített információk a komfort mellett egyben a biztonságot is növelik, mert a vezető az "elé tett" adatok leolvasásakor is az úton tartja a tekintetét. Ahogy az európai, úgy a tengerentúli autókban is egyre gyakoribb a sávelhagyásra figyelmeztető berendezés, illetve a holttér figyelő - az STS is rendelkezik mindkettővel.
Bár lesz Northstar V8-as motorral hajtott kivitel (StabiliTrack kormányzással), a fókuszban egyelőre a 3,6 literes, közvetlen befecskendezéses, az átlagosnál jóval tisztább üzemű V6-os benzines áll, amely 298 lóerőt és 348 newtonmétert képes felmutatni. Igazodva az alapvető amerikai igényekhez, a motorhoz kapcsolódó Hydra-Matic 6L50 típusú sebességváltó természetesen automata szerkezet, hat fokozattal rendelkezik, és nem titok, hogy idővel AWD összkerékhajtással is készül majd Cadillac STS. A fékberendezés neves gyártó terméke, a specialista olasz Brembo négy dugattyús nyergei négy hűtött tárcsával dolgoznak, elől és hátul egyaránt 350 milliméternél nagyobb átmérővel.
|