Premier!!! : Hivatalos képeken az új Suzuki Wagon R+ |
Hivatalos képeken az új Suzuki Wagon R+
Pásztor Bence 2007.05.14. 17:35
Nem sokkal az azonos alapra épülő új Opel Agila után a Suzuki legfrissebb kisautójának fotói is megjelentek az interneten.
Azonos alap, premier ugyanazon a napon. Az új Opel Agila után a Suzuki Wagon R+ utódjáról, a Splash névre keresztelt kisautóról is megjelentek az első hivatalos képek a neten, a testvérhez hasonlóan az őszi Frankfurti Autószalonon mutatkozik be először a nagyközönségnek. Az Agila és a Splash is a Suzuki Swift módosított alapjára épül, természetesen mindkét újdonság (az elődökhöz hasonlóan) Esztergomban készül majd.
A Splash tanulmányként a tavalyi Párizsi Autószalonon mutatkozott be, azóta konzervatívabbak lettek a vonalai, de feltétlen pofás kisautó maradt. Értelemszerűen erősen hasonlít az új Agilára, a Swiftet idéző orr-rész azonban mintha jobban passzolna az autó arányaihoz.
A méretek az Agiláéval megegyeznek, azaz a Splash 3740 milliméter hosszú, 1680 milliméter széles és 1590 milliméter magas. A motorpaletta is három darabból áll majd, benzinesből egy és 1,2 litereset lehet választani 65 és 86 lóerővel, az 1,3-as dízel csúcsteljesítménye 75 LE. A Splash a hírek szerint csak jövő tavasszal kerül a kereskedésekbe.
|