Azt nem mondanám, hogy szigorított (bár néha így érzem), de nekem mindenképpen büntetés lakótelepi panelban élni. Monogám típus vagyok, szeretem a csendet, a nyugalmat, ritkán megyek emberek közé, ennek ellenére mégis olyan tömbben lakom, ahol 192 lakásban nagyjából nyolc-kilencszáz lakó van összezsúfolva, ráadásul ilyen házból több tucatnyi van a környéken - és ezzel minden nap szembesülnöm kell, minimum kétszer. Nehezen megy az együttélés: ha vasárnap dolgozni szeretnék, akkor borítékolható, hogy a szomszédomnak barkácsolni támad kedve, és fúr-farag, mint aki megőrült; ha kiülök az erkélyre, a fölöttem lévő nyakon önt két liter vízzel, mert túlfolyatja a fikusz cserepe alá tett tálat, és így tovább. Vannak azonban pozitívumok is, például a tesztautókkal. A drága és komoly vasaknak olykor garázst bérelek, mert teszem azt, egy Audi A8-ast nem szívesen mutogatok napokig pőrén olyan alakok szeme láttára, akikre 20 forintot nem mernék nyugalommal bízni, a Skodára azonban a nyílt placc várt. És lássak csodát, felbolydult a környék! Kitűnő tetszési indexmérő hely egy lakótelep! Mindenki lát és hall mindent, mindenki ismer szinte mindenkit, így amikor hétfőn hazaviszem a Subaru Impreza STI-t, akkor tuti, hogy kedden már ott fognak tolongani a srácok a parkolóban a sufnituningos Suzukival és a lángot okádó Hondával, hogy versenyezzünk. Sportos modellről lévén szó, valami ilyesmi zajlott le most is, de idióta gumifüstölés helyett inkább tiszteletet ébresztett az Octavia RS - és hatalmas tetszést aratott. Azt, hogy egyáltalán észrevették, igazából a reklámcélú pepita matricázásnak lehet köszönni, mert ahogy az előző RS sem volt feltűnő jelenség, úgy a mostani sem lett harci szekér. Elől a hűtőmaszkon, illetve hátul ott virít a színes V betű, szolid légterelő ékesíti az ötödik ajtót, szériában 17 colosak a könnyűfém felnik, és aki nagyon szemfüles, az még kiszúrja, hogy zöld festést kaptak a féknyergek. Ennyi, ezek után csak a dupla kipufogócsőből áradó mély morgás az egyetlen támpont, de erről majd később. A külső tehát szándékosan szolid, és ugyanezen a nyomvonalon haladhatunk tovább, ha a belső teret kell minősíteni. A sportos alaphúrokat megpendíti a Skoda: gumibetétes fémpedálokat tapos a láb, jó fogású, kissé dundi, de háromküllős kormányt teker a kéz, és az üléseket sem érheti különösebb panasz - egyet kivéve. Háromféle anyagból varrták össze a huzatot, és pont a legizzasztóbb szövet került az ülephez, illetve a háthoz. Sebaj, az RS-ben alapáras a kétzónás Climatronic hűsölés, így bosszankodás helyett érdemes a szemet legeltetni a díszítő jellegű logón, valamint a fekete tetőkárpiton. A helykínálat nem probléma, és a tágas utastér mellett óriási, 560 literes a csomagtér - amely 1420 literig bővíthető -, így azonnal érthető, mitől ideális családi autó kezdetek óta az Octavia. Az anyagminőség jobb az átlagosnál, a műanyagok nem virítóan olcsók, az összeszerelés pedig hibátlan - ne csodálkozzunk hát, amikor neves nemzetközi szaklapok összehasonlító tesztjeiben a Skoda rendre elpüföl néhány nagynevű márkát. Mit tudunk eddig? Jól néz ki, diszkréten dögös, belül kényelmes és kellemes, de vajon hogy megy? A kérdésre a jól bevált 2,0 TFSI motor ad választ, amely amolyan Jolly Joker a VW csoportban. Ez a négyhengeres, 200 lóerős turbós gépezet vígan repíti a Golf GTI-t, hátára veszi a Seat Leon-t, és nem hazudtolja meg magát az Octavia RS-ben sem. Fordulatszám szerint 1800 és 5000 között papíron folyamatosan rendelkezésre áll a 280 newtonméteres forgatónyomaték, és a gyakorlat igazolta, hogy a Skoda robbanékonysága bizony ennek köszönhető. Kétségtelen, hogy a régi modellhez képest ezt az újat nem lehet olyan drasztikusan "kicsontozni", de nincs is erre szükség, mert a meggyőző túraautós érzés mindig elegendő erőtartalékot garantál. Tapasztalatból mondom, veszélyes üzem az RS, mert a sebességekre vonatkozó szabályok betartása szinte lehetetlen, az ember városban is úgy keresi az előzési lehetőségeket, mintha jutalom várná minden sarkon, holott örüljünk, ha nem csíp fülön egy sunyi traffipax. A kormány picivel lehetne direktebb, de a váltó pontos, engedi a gyors kapcsolást, és a futómű ugyancsak eltalált része az autónak. Mondjuk a saját verziómon még alaposan keményítenék, de ne feledjük, ez nem utcai WRC, hanem jó adag sportossággal megspékelt komfortos középkategóriás, ami sokaknak bőven elég. A kátyúk sajnos így is ősellenségek, már egy kisebb zökkenő olyan csattanás kíséretében abszolválható, hogy a frászt kapják a bennülők, és vacak, hullámos úton szintén kár a gázt taposni, mert félelmetesen pattog az eleje. A nyomatékkal többnyire a kipörgésgátló sem bír, bekapcsolt ESP-vel is igen gyakran felvillan a sárga kontrollfény a műszerfalon, a gumik visítanak, de az elektronika azért enged némi játékot, mielőtt beavatkozik. A négy tárcsafék képes felnőni a feladathoz, ha mondjuk 220-ról kell lerántani az RS-t a poroszkálók szintjére, és autópályán többszöri satuzás után sem volt tapasztalható, hogy drasztikusan csökkent volna a fékhatás. Az RS megérdemelt tekintélyét egyértelműen megalapozta, hogy a rendőrségi flottában kiemelt szerephez jutott, és mivel ez az Octavia kínálat krémje, a Skoda érthető módon újfent ügyelt arra, hogy felszereltség vonatkozásában ne érhesse szó a ház elejét. Cirka 6,9 millió forintért minden alapvető kényelmi berendezést megkap a vevő, még a metál/gyöngyház lakkozásért sem kell felárat fizetni, így nincs más feladat, mint néhány extrára felhívni a figyelmet. Nem kidobott pénz a 12 hangszórós Sound System hifi, mert gyári szetthez képest egészen jól szól, 88 ezret megér. Hasznos segítség a parkolóradar, a tolótető fokozza a komfortot, és télen jól jön az ülésfűtés, amit nyár lévén most nem próbáltam ki. A navigációra viszont felesleges százezreket kidobni, sokkal praktikusabb egy utólagosan beszerelhető kézi készülék használata, és picit övön aluli, hogy a hátsó ablaktörlőért 19 ezret kell leszurkolni. A xenon fény alapáras, de hozzá az automata fényérzékelős kapcsoló 15 ezret kóstál. A teszt legsarkalatosabb pontja a fogyasztás volt, mert a gyári adatok köszönő viszonyban sincsenek a mért értékekkel. Az tiszta sor, hogy a turbós benzines RS nincs partiban a dízel TDI-vel, de a megadott városi 10,9 liter átlagos stílusban hajtva sem akaródzott 13,2 alá lemenni, taposva pedig... Tudom, nem vagyok vétlen a dologban, a 200 paciból nem sokat fogtam vissza, de a teljes tesztátlagnál is nagy különbség adódott, mert 7,8 liter helyett 10,1 literrel tettem meg 100 kilométert - és a Balaton felé haladva volt ebben bőven 80-90-es folyamatos gurulás. Summa summarum: az RS-t hideg fejjel, tötyörögve vezetni nem kis kihívás, a szemét kinyomva azonban megkéri a móka árát, és ne felejtsük el, illik minimum 98-ast csorgatni a gyorsan apadó 55 literes tartályba. Az utóbbi két napban annyit beszélgettem erről a Skodáról az emberekkel, mint 3 év alatt összesen, és számomra hihetetlen, mekkora kultusza van ennek a modellnek. Nem tudtam úgy megérkezni, hogy ne érdeklődjenek, kérdezősködjenek, és azt kell mondanom, a cikk elején említett tetszési index toronymagasan az Octavia RS-t favorizálja, pedig az idők során vittem már haza ezt-azt. A jelenség magyarázata azonban nem túlzottan bonyolult, hiszen amíg a Rózsadombon már Ferrarikat és más csemegéket látni, addig a sivárabb lakótelepi kerületekben is születnek álmok, és nem mindenki akkora balfék, hogy égből pottyant húszmilliós örökségből 15 milliós terepjárót vesz, hozzá 5 guriga fukszot, majd szentül hiszi, hogy ő a császár. Aki panelban lakik, nem feltétlenül szerencsétlenebb, mint aki villában tengeti életét, csak mások az értékarányok, és az Octavia RS éppen ebben verhetetlen. 200 lóerő ebben a látványosan kultúrált csomagolásban, ilyen kiváló minőségben abszolút jó vétel, a nagyságrendileg 7 millió forint azonban nem feltétlenül ahhoz a szinthez igazodik, ahol két lurkót nevelnek például a nyolcadik emeleten bérből és fizetésből. De az álmok már csak ilyenek, még a panelálmok is.